Cégünkről
A SCHÖN-PORTÁL Kft. télikertek, medencefedések, üvegházak, nyílászárók és egyéb fa szerkezetek tervezésével, gyártásával, illetve szerelésével foglalkozik.
A több, mint 25 éves szakmai tapasztalattal rendelkező cégvezető, Schön Ferenc 1985-ben végezte el az Erdészeti és Faipari Egyetemet. 1990-ben, két társával együtt megalapította az IKO Kft-t, mely cég 12 éven át főként fa nyílászárókat, kisbútorokat, fa-, illetve gerendaházakat gyártott és szerelt. A SCHÖN-PORTÁL Kft-t (előző nevén LARIX PORTÁL Kft.) 2002-ben létesítette Csobánkán, mint családi vállalkozást, folytatva az elkezdett tevékenységet. Az elmúlt években a télikertek, medencefedések építése vette át a vezető szerepet, mivel ez a termék ötvözi kellőképpen a cég tevékenységeit és igényli a legtöbb kreatív megoldást.
A vállalkozás legfőbb célkitűzése a folyamatos továbbképzés és a tapasztalatok kamatoztatása a fa alapanyagokból készült termékek tervezésében és kivitelezésében. Tervező kollegáink mindent megtesznek a gyártás pontos előkészítése érdekében. Szerelő csapatunk több éves tapasztalattal rendelkező asztalos szakemberekből áll, kik ugyanúgy szeretik és becsülik a fát, mint vezetőjük.